ajtónyitás, ajtónyitás Kecskemét, zárszerviz, zárszerviz Kecskemét, zárszervíz, zárszervíz Kecskemét

Miért nem mindegy a biztosítónak, milyen zár kerül fel az ajtóra?

Amikor lakásbiztosítást kötünk, akkor nemcsak arra kell figyelni, hogy mindig időben fizessük a havi részleteket, hanem arra is, hogy a feltételeknek is megfeleljünk. Az egyes biztosítási tételek feltételekhez kötöttük, mint például a betörésvédelem esetén. A biztosító ugyanis kiköti, hogy milyen zár kerülhet fel a bejárati ajtóra, esetleg a kapura, ellenkező esetben megtagadhatja a kártérítés kifizetését egy esetleg kár esetén. De miért hoz a biztosító ilyen feltételeket? Sokan úgy gondolják, hogy azért, hogy ne kelljen fizetnie, de valójában ennél azért bonyolultabb a dolog.

A biztosítók szeretnek biztosra menni, és tény, hogy a cél az, hogy minimalizálják a káresemény bekövetkezését. Ha tehát olyan helyen lakunk, ahol például gyakori az árvíz, akkor a biztosító árvíz esetén vagy nem fizet, mert nem biztosít minket, vagy nagyon magas árat kér. Ennek értelmében nem fogad el olyan zárat, aminél nagy az esély rá, hogy feltörik. Az olcsó, silány zárakat akár 5 másodperc alatt is fel lehet törni, ezt a biztosító pedig nem akarja kockáztatni. Emiatt csak olyan zárat fogad el, amivel ez nem történhet meg, ezzel nemcsak magát védi, hanem minket és az értékeinket is.

Milyen zárat vár el a biztosító lakásbiztosítás esetén?

Ha a silány, olcsó zárak nem jöhetnek szóba, akkor milyen zárat választhatunk. Erre persze sokan rávágják morogva, hogy drágát, és haragszanak is azért, mert a biztosító ilyen zárat vár el, káresemény nem történik, tehát a biztosítás fizetése is felesleges. A válasz nem ilyen egyszerű. A biztosítók által elvárt zárfajtákat a MABISZ útmutatóban találjuk meg, és akkor is vonatkoznak ránk a benne foglaltak, ha a biztosító munkatársa erre nem hívja fel a figyelmünket. Általában megfelelő tanúsítvánnyal rendelkező, védelemmel ellátott zárakat várnak el, melyeket valóban nehezebb feltörni, így pedig tényleg csökken a káresemény esélye. Viszont az is tény, hogy egyik zár sem feltörhetetlen, amennyiben mégis betörnek, a minőségi zár ellenére is, a biztosító kártérítést fog fizetni.