Mikor nem elég a zárbetétcsere, avagy amikor feltétlen zárat kell cserélni?

Vannak esetek, amikor a zárbetétcsere is elegendő lehet, hiszen csak új kulcs kell, a zár pedig alapvetően rendben van. Ilyen eset a költözés, az új albérlet, a szakítás vagy a kulcsvesztés. Ezekben az esetekben általában a zárral nincs semmi gond, mindössze egy olyan kulcsot szeretnénk, ami bizton, hogy nincs illetéktelenek kezébe. Ám akadnak olyan esetek, amikor mindenképp zárcserében kell gondolkodunk, még akkor is, ha lényegesen drágább, mint a zárbetétcsere.

– lakásbiztosítás esetén: ha új lakásbiztosítást kötünk, és a meglévő zár nem felel meg a biztosító által támasztott követelményeknek, akkor zárat kell cserélni. A biztosítók a betörésre is biztosított lakások és házak esetén elvárják a védelemmel ellátott zárakat, ennek hiányában ugyanis még a kártérítés fizetését is megtagadhatják, akkor pedig feleslegesen fizettük a havi díjakat. Mielőtt zárat cserélünk, nézzünk utána az apró betűs részben, a mellékletekben vagy a MABISZ útmutatóban, hogy milyen zárra van szükség ahhoz, hogy éljen a biztosításunk betörés esetén is.

– rossz a zár: amennyiben a zár nem rendeltetésszerűen működik, mindenképp cserére szorul. Ilyen eset lehet, ha nem forog el a kulcs, ha pont, hogy csak forog körbe-körbe, de nem nyílik az ajtó, ha törött a kilincs, a zárnyelv vagy a zár bármelyik alakrésze. Akkor is érdemes zárcserében gondolkodni, ha megpróbáltuk mi magunk megpiszkálni a zárbetétet, és nem jártunk sikerrel, ugyanis nagy rá az esély, hogy annyira megkarcoltunk, hogy a zárat is megsértettük közben.

– akad a zár: az akadó zár problémáját általában olajozással szokták orvosolni, ám, ha ez a megoldás nem válik be, a gond pedig rendszeresen visszatér, akkor sajnos nem marad más megoldás, mint a zárcsere.

– sikertelen betörési kísérlet után: előfordulhat, hogy valaki megpróbál hozzánk bejutni, ám valami miatt sikertelen lesz a kísérlet. A zár minden bizonnyal megsérül, és egy sérült zárat a következő próbálkozó, vagy akár az, aki először is megkísérelt bejutni, könnyen fel fogja tudni törni, vagy legalább is könnyebben. Ha azt gyanítjuk, hogy valaki babrált a zárral, hívjunk szakembert, és cseréltessük ki.